A malomkőbányászat története

A SÁROSPATAKI „FRANCIA MALOMKŐ"

HÁLA JÓZSEF

 

Bevezetés

 

Magyarországnak talán a legrégebbi és az egyik legjelentősebb malomkőfaragó központja Sárospatak volt. A XV. századtól adatokkal bizonyíthatóan művelt Me­gyer-hegyi-bánya amely ,,.. köveinek minősége, elterjedtsége révén csaknem olyan hírnevet szerzett Sárospataknak, mint a szellemi kultúra terén kollégiuma.”) a XX. század elejéig, Egey Antal szerint 1907-ig működött.  E bányában a kemény, de jól faragható kvarcitból egy darabból készítették a malomköveket. A XIX. század kö­ zepén új fejezet kezdődött a sárospataki malomkőgyártás történetében: 1859-ben a Botkői-bányában, majd 1864-ben a Király-hegyi-bányában fejtett kvarcitból elkezdték a több darabból álló, ún. ,,francia” malomkövek készítését. A „francia modorú” ma­lomkövek gyártása több, mint egy évszázadon át tartott, dolgozatomban ennek vázlatos történetét, a készítés technikáját és az ilyen malomkövekkel való kereskedés jelentősé­gét szándékozom bemutatni a vonatkozó irodalom és helyszíni adatgyűjtéseim alapján. Adatközlőm Sárospatakon 1986-ban Pásztor Gyula (1927), 1991-ben és 1992-ben pedig Király Sándor (1920) volt. Szíves segítségükért mindkettőjüknek ezúton is köszö­netet mondok. Különösen Király Sándornak, aki a malomkőkészítésben három évtize­den keresztül (1951. január 3-tól 1980. április 1-ig dolgozott malomkőfaragóként és 17 évig brigádvezető volt) megszerzett tudását és tapasztalatait osztotta meg velem.

Mivel én a malomkőkészítést a gyakorlatban már nem láthattam, az adatgyűjtés során nagy segítségemre volt az 1973-ban Sárospatakon forgatott, Faragtassunk malom­követ című film, amelyet a rendezőtől, Rácz Gábortól videofelvételen megkaptam és Király Sándorral többször megnéztem. Ennek köszönhetően a kiváló malomkőfaragó pontosabban feleleveníthette emlékeit. A segítségért Rácz Gábornak is köszönetemet fejezem ki.jele

A ,francia malomkő”

A „francia malomkő” (szemben az egy darabból faragott, hagyományos malomkő­vel) több darabból készült (1. ábra). Egy kör alakúra formált kőre azonos keménységű kövekből faragott elemeket cementáltak, ezekből képezve ki az őrlőfelületet.

1. ábra. Elkopott Francia malomkő" az üzem udvarán (Fotó: Hála József, 1991) 1. mell a szívkövön(vagy mellkövön), 2.kocka(vagy karó,karókó.káró),3. rémés,4. széleskarika

Ezek jobb minőségűek voltak, mint az egy kőből faragott malomkövek, amint a Vasárnapi Újság írta 1861-ben: ,,Ezen kövek, anyagjukat t. i. tiszta kovarcz vagy kovakő képez­vén, mely az angol aczélnál csak kevéssel lágyabb, azonkívül rovátkosan levén élitve, a gabonát tisztán kivetkeztetik burokja vagyis korpájábul, s azt második felöntésre vastagra, aztán mindig véknyabbra szeldelvén fel, a lisztet el nem mázolják, el nem égetik soha! Azonkívül az ily kő csak 15-20 év közben járja le magát, minthogy egy-egy hét közben csak egyszer szükségei vágást, s a vágás után is nem morzsolódik a lisztbe; és eszerint az, kerüljön bár két-három annyiba mint a közönséges kő, nemcsak véghetetlen jobb, hanem aránylag olcsóbb is annál, ezért ilyen malomkő … nélkül egy őrlőgépezet sem érdemli a »műmalom« nevet.”

A magyarországi francia malomköveket gyártó üzemek megalapítása összefüggött a sebesen forgó kövekkel őrlő, a vízi-, szél- és szárazmalmoknál hatékonyabban mű­ködő gőzmalmok számának a XIX. század közepén bekövetkezett növekedésével: ,,A gőzmalmoknak kemény kőzetből készült és a sebesebb forgás ellenére is erősen kopás­álló, hosszabb élettartamú kövekre volt szükségük. Erre a célra az Európában egyed­uralkodó, a franciaországi La Fertéből származó malomkövek feleltek meg, melyeket igen kemény, sok SiO2-t tartalmazó (elkvarcosodott), több azonos minőségű kőzetda­rabból készítettek.” E köveket eredetileg La Ferté sous Jouarre-ban készítették, de az irántuk világviszonylatban megnyilvánult nagy keresletnek ez a bánya nem volt képes megfelelni. Ezért hasonló minőségű köveket (La Ferté elnevezéssel) La Margay-ban, Epernonban, Noyent le Kotroir-ban és Vernot-ban is készítettek.

A francia malomkőgyártó központok sokáig uralták a világpiacot. A XIX. század közepén Magyarországon is megindult a „francia malomkö”-vek gyártása, amelyek hamarosan eredményesen vették fel a versenyt a Franciaországban készített kövekkel. E malomkövek gyártásának magyarországi „bölcső”-je az e tekintetben nagy hagyomá­nyokkal rendelkező Tokaji-hegységi településeken volt.

 

A „francia malomkö” -vek gyártásának megindulása a Tokaji-hegységben

Rájner Károlynak és Benczur Józsefnek, a nagysárosi „műmalom” részvényesei­nek két társa 1855-ben Nyugat-Európába utazott a „műmalmok” őrlőberendezéseinek tanulmányozása céljából. Utazásukról gazdag tapasztalatokkal hazatérve megbízták Hazslinszky Frigyes eperjesi tanárt és geológust, hogy Magyarországon is keressen olyan kőzetet, mint amilyenekből a franciaországi malomkövek készültek. Hazslinszky bejárta az Eperjes-Tokaji-hegységet és hamarosan kiváló minőségű kőzetet (kvarcitot) talált Fony község határában, ,,Breczenheim herczegnő jószágán”. Rájner Károly és Benczur József (néhány más vállalkozóval társulva) 1858 tavaszán rakatták össze Pesten az első magyarországi „francia malomkö”-vet, amelyet a Haggenmacker-féle malom­ban próbáltak ki. Mivel a próba sikerrel járt, még ugyanabban az évben megalapították Fonyon az első magyarországi „francia malomkő” gyárat (2. ábra). Az üzemet a „Kelepcse szőlő alján” építtették fel, amelynek közelében a kvarcit mintegy 10 holdnyi területen volt megtalálható.

Fonyon az 1860-as évek elején 30 „helybeli ügyes magyar ember” dolgozott egy francia „művezető mester” irányításával. Akkor már 40 magyarországi és külföldi (pl. ogyesszai) malomban őröltek fonyi kövekkel. Korponay János írta 1866-ban: ,,Fony község határában egy társulat a kovarcz-képletből jeles franczia modorú malomköveket fejtetvén és gyártatván, készítményei nemcsak a hazában, hanem a mellék tartomá­nyokban is ismertekké lőnek.”

A fonyi üzemet „egy műmalmi vállalkozó társulat” az 1860-as évek közepén Mis­kolcra telepítette át.

2. ábra. A fonyi malomkógyár 1861-ben (Vasárnapi Újság, 1861. 40.)

Az 1860-as évek első felében hasonló üzemek kezdték meg működésüket Rátkán (Miskolci Műmalom és Malomkő Rt.) és erdőbényei kvarcitra alapozva Szegilongon (Kassai Műmalmi Rt., Hegyaljai  Malomkő  és  Ásvány-termény Gyártársulat)  is. A legnagyobb eredményt és hírnevet a Sárospatakon alapított üzem érte el.

A ,francia malomkő” gyártása Sárospatakon

A „francia malomkő” készítésének megindítása Sárospatakon Láczay Szabó Ká­roly nevéhez fűződik. A Láczay Szabó család régi idők óta jelentős szerepet játszott a helyi malomkőiparban. A XVIII . században bányarészük volt a Megyer-hegyen, 1728- ban Láczay Szabó Pál volt a „Bányász Gazda”. Láczay Szabó Károly a Megyer-hegyi­ bánya egyik részbirtokosa volt és elismert szaktekintélynek számított a malomkőgyár­tásban. Feltehetően a fonyi üzem sikeres működése vezette arra a gondolatra, hogy Sárospatakon is hasonlót alapítson.

Láczay Szabó Károly 1854. február 7-től 1866. február 7-iga Megyer-hegyi-bánya haszonbérlője volt. A francia malomkövek gyártását 1859-ben a Botkő nevü dombon megnyitott bánya kvarcitjából kezdte meg és a közeli Kiskút nevű határrészen hama­rosan egy üzemet is felépíttetett.

Az üzemben kezdetben francia munkásokat is alkalmazott, később helybeliekkel dolgoztatott. A  sárospataki  malomkőfaragók  szakszókincsében  napjainkig  fennma­radtak francia eredetű szavak,  mint pl. a karó, vagy káró (carreau: ‘kocka’   a pijós (pioche: ‘csákány’ ) és a rémés.)  Megjegyzem, hogy német eredetű kifejezéseket is használnak. Ilyen pl. a srégmás (Schragmass: ‘állítható ferdemérő’) .

A botkői nagy keménységű kőből készített malomkövekkel Láczay Szabó Károly nagy sikereket ért el, amint írta egy helyen: ,, … annyira czélt értem, hogy azok a franczia kovaköveket nélkülözhetőkké tették, azoknak árát megtörték, s már hatvan embert foglalatoskodtatván, egy évben csak Triest vidékére 42 követ adtam el, köveim kivitele Francziaország határáig eljutott, sőt már Svécziában is őrölnek. •’

Egy „francia modorú” sárospataki malomkövet egy olyan alföldi malomba vittek kipróbálni, amely addig eredeti francia kövekkel őrölt. Erről,, … mind az őrlést, mind a kopást tekintőleg az alföldi gőzmalmi tulajdonos nemcsak a megelégedését nyilvání­totta, de szintén oda nyilatkozott, hogy a Sárospatak vidéki malomkövet, ha a franczia fölé nem helyezi is, de azzal legalább is egyenértékűnek elismeri, s így a franczia követ teljesen nélkülözhetőnek most már tapasztalásból állíthatja.” Hasonlóan jó vélemé­nyek érkeztek máshonnan is, amelyek közül gr. Andrássy Aladár mint „gyakorlati s illetékes tekintély” (akinek velejtei malmában próbálták ki a sárospataki malomkövet) Láczay Szabó Károlynak írt sorait idézem: ,,Az ön által [… ] legközelebb mivelés alá vett malomkőbányából 1860. febr. havában vevék egy pár malom-követ egy pár elvásott franczia kő helyébe. Négy hónapi pályázás alatt a többi franczia köveimmel, mely utóbbiakat személyesen Párisban vásároltam, meggyőződtem s főmolnárom elismeré, miként tökéletesen olyan jól oszlatja és készíti vele a darát, mint a francziákkal, élessé­gét nem veszti hamarább, előnye pedig: hogy magasabb a kőréteg, s igy sokkal tartósabb a francziánál. Értésemre esett, hogy vállalatjában méltatlanságokkal kell küzdenie, kötelességemnek tartom részint kegyed buzdítására, részint a közönség felvilágositá­sára kijelenteni és elismerni, miként vállalatjával igen nagy hasznára volt malmomnak, kövei olcsósága által; olcsóságra ti. sokkal fölülmúlja a francziákat, mineműségre pedig tökéletesen egyaránt áll. [… ] Gróf Andrássy Aladár.”

Malomköveivel Láczay Szabó Károly az 1862. évi londoni világkiállításon „első rendű érmet” nyert, és más kiállításokon (pl. Bécsben, Prágában, valamint Szegeden, Székesfehérváron stb.) is nagy sikerrel szerepelt.

Láczay Szabó Károly 1864-ben a Király-hegyen „egy hasonlíthatatlan szépségű kovafaj”-t fedezett fel, ,, … melynél malomkőnek tökéletesebbet a világ még nem mutatott fel.” A kőzetet így jellemezte: ,,Ez egy kékes-fehér, tiszta, száraz, lépes, ritkás és faraghatóbb, mint az eddig használt vad kemény kovafajok; mindazáltal lépességénél és porositásánál fogva az élit tovább tartja. – Fő tulajdona az, hogy nem csupán száraz őrlésre alkalmatos, de nedvesített élet-őrlésnél is az élit 8-10 nap megtartja, többet s szebb lisztet őröl, mint más kő, győzősebb, a zsákot  megtölti,  rozs-őrlésre ,  melyhez még alkalmatos kő nincs felfedezve, ez felülmúlhatatlan; – nem csupán gőz- és műma­lomra alkalmatos, de mindenféle kisebb vízi-, száraz- és szélmalmokra is; különösen szélmalmokra, mert kemény, mégis engedékeny, könnyen élesithető, ritkán kell élesí­teni , és mindenféle nagyságban készíthető.”

3. ábra. Láczay Szabó Károly készítményeinek árjegyzéke a Vasárnapi Újságban 1864-ben (Árjegyzéke.. . 1864. 257.)

A király- hegyi kőből 1864. március 29-én készítették az első malomkövet. Láczay Szabó Károly még ugyanabban az évben hirdetéseket adott fel a különféle lapokban (3. ábra ). Már kezdetben több ilyen követ eladott és hamarosan megérkeztek címére az első dicsérő vélemények (pl. Tóth József kecskeméti és Koller Antal sárkányi gőz ma­lomtulajdonostól) is, amelyek hatására Láczay Szabó Károly kijelentette: ,,Noha tehát a régi készitésü jó hírben álló kova köveimmel ezután is szolgálhtok; mindazonáltal kinyilatkoztatom , hogy jövendőre , kova malom kő üzletemnek főbb részét inkább a gőz- és minden egyéb malmokra parasztos és rozs őrlésre alkalmatos kova malomkövek készítése képezendik, mint melyek amazoknál nagyobb ritkaságuk mellett versenytől nem tarthatok, mert azok egyedül Sárospatakról kaphatók tökéletes eredetiségökben, melyek még azzal az előnnyel is birnak, hogy ezekben mindenféle örlésbeli képesség feltaláltatván, mellettök többféle követ nem szükség tartani.”

 

A király-hegyi kvarcitból készített malomkövekről a következőket olvashatjuk a Vasárnapi Ujságban:

„A szükség hozta magával oly kovafaj felkeresését, a melyből készült malomkövek mind száraz, mind nedves gabona őrlésére egyaránt alkalmasak legyenek, és egyik őrlésből a másikba a molnár minden kár nélkül átfordithassa. [ … ] ezen ujonnan felfe­dezett kovából készült sárospataki kovamalomkövek a franczia köveknek eléje léptek, mert ámbár el kell ismerni, hogy a száraz őrlésre alkalmatos kovamalomkövek feltalá­lásáért a francziáké a dicsőség; de a kovamalomköveknek oda tökéletesítése, hogy azok mind száraz, mind nedvesített gabona őrlésére alkalmatosak legyenek, ez magyar, különösen pedig a sárospataki malomkövek dicsősége.”

Láczay Szabó Károly az 1860-as évek közepén,,… minden, a [sárospataki] határ­ban lévő kova-anyagot, mely egy pár száz hold területen kifogyhatatlan mennyiségben és különböző változatosságban létezik, örök szerződésileg jól rendbeszedett gyárához [… ]”megszerezte. Kiélezett küzdelmet folytatott a franciák „e nembeli régi és gazdag tőkékre támaszkodó iparágával” többnyire sikerrel. Mivel a sárospataki kövek az eredeti francia malomkövekhez képest nagyon olcsók voltak (egynegyedébe, egyötö­débe kerültek, mint a Franciaországban gyártottak) , ,, ••• Magyarországról, de sőt az osztrák örökös tartományokból is kiszoríttattak.” A franciák válaszul leszállították az árakat, amint Láczay Szabó Károly írta: ,,… oly nagyságú köveket, melyeknek párját én helyben 810 forintért adtam, ők, Francziaországból Pestre szállítva, most [1869-ben] 270 fori·1tért árulják.”

Mindezek ellenére vállalkozása eredményesen működött, olyannyira, hogy üzemének „folytonos nagyobbitására” volt szükség.  1869 ben Sáros-pataki Kovama­lomkő-gyári Egylet néven részvénytársaságot alapított, amelyről a következőket írta:

,,… nehogy ezen, már ilyen szép virágzásnak indult, a maga nemében egyetlenegy és nélkülözhetetlen hazai vállalat, utódaimnak akár tehetetlensége, akár egyet nem értése miatt mulandóságnak legyen kitéve: elhatároztam, hogy ennek birtoklását egy részvé­nyes társulattal megosztom; melyre szerencsés valék Pesten egy társulatot megnyerni, mely ezen üzletet, értékét részvényekre osztva, százezer forintért megvette. Ennélfogva az üzlet ezután nem az én czégem alatt, hanem a részvénytársulaté alatt fogja folytatni működését, melynek főigazgatása Pesten fog székelni. A helybeli gyári felügyeletek pedig, minthogy a részvényeknek egy részét megtartottam, mellyel én is részvényes tag maradtam, az igazgatóság reám ruházta … “

A részvénytársaság (amelynek alapszabályait Sárospatakon adták ki 1872-ben) megalakulásakor 7-7-féle méretben a következő típusú malomköveket kínálta az érdek­lődőknek: ,,Az 1-ső osztályu sáros-pataki kövek keményebb fajúak lévén, nagy előnnyel használtatnak gőz- és műmalmokban fehérőrlésre; már első fellépésöknél a fran­czia kova-malomkövekkel versenyre keltek és ezek roppant árát tetemesen leszállítot­ták, és a mellett, hogy a franczia kövekkel egy sorba helyezhetők, sőt ezeket némely tekintetben, különösen tartósságra nézve, felülmúlják, ezeknél tetemesen olcsóbbak

4. ábra. A Sáros-pataki Kovamalomkő-Gyári Egylet hirdetése a Vasárnapi Újságban 1869-ben (Vasárnapi Újság, 1869. 180.)

is. A II-ik osztályu sáros-pataki kövek különösen száraz és sima vagy parasztos őrlésre valók, és mindennemű gőz- és múmalmoknál , vízi-, szél- és szárazmalmoknál alkalma­sak. Ezen különös szépségű sejtes kovafaj egyedül csak a sáros-pataki határban jön elő és az abból készült malomkövek mindennemű gabonafajok őrlésére kitünők és győző­sek. – Főelőnyük pedig, a mi a legnagyobb ritkaság az, hogy rozs őrlésre párjuk nincsen;

– végre a szesz és pálinka gyárakban a kukoricza őrlésre igen keresettek.” ( 4. ábra). Az 1870-es években (valószínűleg 1873-ban) ,,… a gyárat a bányákkal Brzorád J. Rezső mogyorósi (tatai szénmedencei) szénbányatulajdonos vette bérbe. Az 1873-ban kiadott árjegyzékből arra lehet következtetni, hogy a bányák és a gyár:-vezetése Láczay Szabó Károly módszerével történt. A köveket nemcsak a jó minőségű lisztek előállítá­sára, hanem a vegyipar szükségleteire is készítették, a szeszgyártásban kukorica és rozs őrlésére, cement , festékanyag , csont és agyag őrlésére is használták. A bérlő a sárospa­taki malomkövek jó hírét fenntartotta, képviseletét az országban növelte és külföldre is kiterjesztette[… ], a megrendelések megszaporodtak. Később Sárospatakon telepe­dett le (ahol neve előbb Brozorádra módosult, melyet majd Bozorádyra változtatott.

A család tagjai és utódai lettek a bányák és a gyár vezetői.”

5. ábra. Dobmalom béléskó faragása tőkén (Fotó: Birinyi József, 1991)

Az üzem a XIX. század utolsó évtizedeiben is eredményesen működött, bár a korábbi 400-500 malomkő vel szemben, már  csak  200-300-t  gyártottak  évente. A Sárospataki Malomkőgyár Egylet készítményeivel a millenniumi kiállításon is képvi­seltette magát. A bányákat és az üzemet a XX. század elején Brozorád Rezső vezette és az egylet vezetői az 1930-as években is a Brozorád család tagjai voltak. A két világháború közötti időszakban az üzemben átlagosan harmincan dolgoztak és évente kb. 300 malomkövet készítettek.

Ebben az időszakban „Az acélhengerekkel őrlő műmalmok térhódítása és általá­nos elterjedése most már erősen éreztette hatását.” Ennek ellenére „A francia és a hazai kovamalomkövek a malomipar kedveltjei voltak még a negyvenes években is, mivel mindennemű örlési célokra megfeleltek. ” A sárospataki üzem „Még 1944-ben is szállított megrendelésre műmalomba vegyes őrlésre kovamalomkövet.

Az egylet utolsó vezetője Baksy István volt, aki az államosítás után is az üzemben dolgozott és onnan is ment nyugdíjba.

Az üzemet 1949 végén, 1950 elején államosították. 1949-től a Zempléni Ásványbá­nya Vállalathoz, 1954-től az Országos Érc- és Ásványbányászati Vállalat Hegyaljai Asványbánya és Előkészítő Művéhez, majd 1968-tól az Országos Érc-és Ásványbányák.

 

Hegyaljai Műveihez tartozott . 1980. január l-jétől az Épületkerámiaipari Vállalat (Budapest) kezelésében van  és jelenleg Épületkerámiaipari Vállalat Burkolóanyagok Gyára Sárospataki Kvarcit Üzeme néven működik.

A munkások száma az 1950- 1960-as években 8-10, az 1970-es években 6-8 fő volt, ma csupán 4-5-en dolgoznak az üzemben. Az 1950—1960-as években kb. 150 db, az 1970-es években pedig 6-10 db malomkövet gyártottak. Az utolsó malomkövet 1979- ben készítették és ennek következtében ugyanakkor megszűnt a termelés a Király-hegyi­ bányában is. Jelenleg a Botkői-bányában fejtett kvarcitból dobmalom bélésköveket faragnak (5. ábra).

 

A malomkőgyár és a munkások

Az üzem ma is ott áll, ahová Láczay Szabó Károly a múlt században építtette. Az udvaron kétfaragószín van, mindkettőben 5-5 fülke található (6. ábra). Eredetileg csak egy (cseréppel fedett, féltetős) faragószín volt, a másik később épült, hasonlóképpen később építették át az eredeti színt nyeregtetősre. A fülkéket az 1970-es években (balesetvédelmi okokból) deszkákkal választották el egymástól.

A malomkőfaragás a szín alatt történt, az egyéb munkálatok az udvaron, ill. a téli műhelyben folytak. Az üzemhez tartozott egy istálló (ebben a kőszállításra használt lovakat tartották) és ma is tartozik egy kovácsműhely.

A munkások (a kőbányászok, a malomkőfaragók, a kovács és a fogatos) mindig sárospatakiak voltak. A kőbányászok a kő kitermelését, a malomkőfaragók pedig a malomkövek faragását és összeállítását végezték egy brigadéros (brigádvezető) irányí­tásával. Az ő felettese az üzemvezető volt (7. ábra). A kovács feladatai közé a szerszá­mok karbantartása és javítása (élezés, edzés stb.), valamint a malomkő, a szekér és a lovak vasalása tartozott. A szerszámokat minden második nap élezni kellett. Minden munkás mindegyik szerszámból több példánnyal rendelkezett.  A szerszámnyélnek va­lót (koronaakác, cseresznyefa, somfa, ez utóbbit tartották a legjobbnak) mindenki saját magának szerezte be és a nyelet is maga készítette. A faanyagot a  nyél  készítése előtt tűz fölött meg  kellett  pergálni  (pörkölni),  hogy  tartósabb  legyen  és lejöjjön  a héja. A fogatos feladata a bányából való kőszállítás, a malomköveknek a vasútállomásra való szállítása és a lovak gondozása volt.

A bányászkodást és a kőfaragást az idősebbektől tanulták meg, ipariskolába nem jártak. Általában a malomkőfaragók is a bányában kezdték a tanulást: ,,Akkor az volt a szokás, hogy a gyerekeket először fölküldték a bányába, hogy ott hasítsák a követ. Ha a nagyját már megtanulták, akkor megpróbálkozhattak a finomabb munkával is, itt lent, a kőfaragó műhelyben. Csakhogy nem mindenkit engedtek le… [ ] A bányá­ban, ahogy a nagyobb darabokat hasogatták, a művezető figyelte a gyerekeket. Akinek biztos keze volt, akinek ott hasadt a kő, ahol akarta, azt leküldte a műhelybe. Fönt, ha valakinek érzéke volt, megtanulhatta, hogyan álljon rá a keze a kalapácsra, a vésőre. Ha nem volt érzéke, soha életében nem tudott megbarátkozni a kővel.”

A kőbányászok és a malomkőfaragók munkájukat főfoglalkozásként végezték, földjük általában nem volt, legfeljebb néhányuknak egy-egy kis darab szőlője. Az év minden szakában dolgoztak, régen általában 10, az államosítás után 8 órát naponta. Fizetésüket teljesítményük alapján kapták. A malomkőfaragók brigádban dolgoztak, a bérből egyenlő arányban részesültek, de a normát mindenkinek mindennap teljesíteni kellett. A brigadéros a többiek fizetésénél 10 százalékkal többet kapott.

6. ábra. Az egyik faragószín a fülkékkel (Fotó: Hála József, 1991)
7. ábra. A sárospataki üzem vezetője és a malomkőfaragók 1955-ben (Reprodukció a Király Sándor tulajdonában lévő fényképről) Balról jobbra: Sánta Jó zsef, Szabó Béla, Frickel József, Bartus László (üzemvezető), Király Sándor, Ferencz Ferenc, Gudics József

Az 1970-es években a malomkőfaragók munkáját megpróbálták Nyugat-Európá­ban (pl. Belgiumban) beszerzett gépekkel segíteni, de mivel azok a kemény kvarcit faragásához nem bizonyultak megfelelőnek, az üzem munkásai 1979-ig kézi erővel és eszközökkel dolgoztak és a dobmalom béléskövet készítők így dolgoznak ma is.

A ,,francia” malomkövek készítése A kő kitermelése

Bár a kő kitermeléséhez már a két világháború közötti időszakban használtak robbanóanyagot, a bányászkodás az 1950-es évek végéig elsősorban kézi erővel és eszközökkel történt. Az 1930-as években kézifúróval készítettek lyukat a robbanó­ anyagnak (lőpornak), 1950-től kompresszor és légfúrók segítették ezt a munkát.

A kőtömböket a 15-20 m magas sziklafalból bontották ki. 5 kg-os bunkóval ütött nagy (kb. 30 cm hosszú) vasékekkel a sziklafal felőli részén meghúzatták (a kő háta mögül ékeltek) és amikor ott repedések keletkeztek (megindult a kő), csapófákkal, vasékekkel, ill. vasrudakkal (stangákkal,  vagy  stanglikkal)  feszítették ki és döntötték le azokat a földre. (A kőtömb felett álltak és maguk felé húzták a  nevezett eszközöket.) A kőtömböket a bányaudvaron hasogatták fel (a kő nagyságától függően) 3-4-5 vasék­kel, amelyeket bunkóval ütöttek. Az ékek helyét (a kb. 10 cm mélységű, V  alakú mélye­dést) spiccszeggel és kézikalapács-csal készítették el. A  vasékek  mellé (mindkét oldalra) 1-1 pléhet (vékony vaslemezt) tettek úgy, hogy az ékek alsó részei ne érjenek a vájat aljára (,,Mert ha odaért, nem volt feszítő képessége.”). Az ékekre  egymás  után  ütöttek a bunkó­val,  ,,Úgy,   hogy  egyformán   húzzon.”  Amikor  egy  pukkanás   hallatszott,  elrepedt  a kő.

A szívkőnek és a kockáknak való köveket nagyjából kiformázták (az utóbbiakat kb. 30 x 30 cm, 40 x 40 cm  méretűre),  faragásuk  az  üzemben,  a  telepen  történt. A szivkövet a múltban a bányában faragták ki (többek között ennek minősége döntötte el, hogy valaki a bányából az üzembe kerülhessen malomkőfaragónak ) , de az utóbbi évtizedekben ezeket is a telepen készítették.

A meddőanyagot emberi erővel mozgatott, sínen járó csillével szállították a hányó­ra.

 

A kő szállítása a bányából az üzembe

A követ a bányából az üzembe hámmal befogott két ló által vontatott, kb. 3 m hosszú, erős, vastengelyes szekérrel szállították. Ugyanazt a járművet használták olda­lak nélkül és oldalakkal is. Az oldal nélküli szekérre hosszanti irányban 1-1 terhelőt (gerendát) tettek, ezzel szállították a szívkőnek való követ. A kb. 50 cm magas oldalak­kal és elöl-hátul súberral ellátott (dürgőnek is nevezett) szekérrel a kockáknak való köveket szállították. Ilyenkor a jármű középen át volt kötve egy átkötőlánccal.

Mivel a Király-hegyi-bányától az üzemig végig lejtett az út, a szekeret fékezni kellett: az egyik hátsó kerekét megkötötték lánccal.

A rakodás és a szállítás a fogatos feladata volt. A nagyméretű kövek rakodásánál a többiek segítettek neki. Ó a szállítás közben nem középen, hanem a szekér jobb oldalán (lábait jobb oldalt a járműről lelógatva) ült.

A kőszállítás a Király-hegyi-bánya művelésének befejezéséig (1979) szekérrel tör­tént.

8. ábra. A malomkófaragók eszközei (Hála József fényképfelvételei alapján rajzolta: Pentelényi Antal, 1992) 1-4.: kézikalapácsok, 5--8.: pijósok, 9-10., 12.: spiccszegek, ll.:laposvéső

A malomkő faragása és összeállítása

Az üzemvezető a megrendelés alapján megadta a készítendő malomkő méreteit (vastagság, átmérő), valamint a rémések számát, mélységét és irányát. A malomkőfara­gók ennek alapján dolgoztak.

A malomköveket mindig párosával csinálták, egy aljkövet és egy forgókövet ké­szítettek. Az utóbbi valamivel vastagabb volt, mint az előbbi. Mindkét kő ugyanúgy készült, azzal a különbséggel, hogy aforgókóbe ún. egyensúlyozó dobozokat is helyez­tek (lásd alább).

A bányában nagyjából méretre formázott kövekből az üzemben először a szívkö­vet (más néven mellkövet) faragták ki (1. ábra 1.). Ez a kockáknál puhább kőből is készülhetett , mert az őrlésben nem vett részt. A malomkő teljes átmérője (amit mindig collban adtak meg és mértek) határozta meg a szívkő átméretét (átmérőjét). Pl. egy harminchatos (36 coll átmérőjű) malomkő szívköve 21 coli, egy harmincnyo/casé 23 coll, egy negyvenkettesé 26 coll, egy negyvennyolcasé 31 coll, egy ötvenkettesé 36 coll volt.

A szívkő kifaragása előtt gondosan megvizsgálták, hogy egészséges-e a kő. Előfor­dult, hogy  pászmák  (vékony erecskék) voltak  benne, vagy a bányában  megnyomódott, s ha ezeket nem vették észre, esetleg több órás, vagy napos munkájuk is kárba veszhetett: ,,Amikor már éppen elkészülnek egy szívkővel [… ],s a véső éle véletlenül belesza­lad egy [ … ] pászmába, a láthatatlan repedés mentén kettészakadhat a kő. [ … ] Gyakran előfordul, hogy a bányában robbantáskor megnyomódik egy kicsit. Ez annyit  jelent, hogy a légnyomás beleszorítja egy gödörbe, vagy nekinyomja egy másik, nagy kődarab­nak. Ilyenkor megnyomódik a kő szerkezete. Ezt nem lehet észrevenni,  sem  a hang,  sem a törési felület nem árul el semmit. Aztán amikor már éppen készen lenne egy szívkő, akkor üt még néhányat az ember, s egyszerre csak szétesik az egész.” 

A szívkőnek szánt követ az udvaron 40-50 fokos szögben nekitámasztották 3 koc­kának és spiccszeggel, valamint kézikalapács-csal (Félkézkalapács-csal) (8. ábra 1-4., 9-10., 12.) egy sima, egyenletes lapot faragtak rá, vagyis ledurvázták. Időnként (lapjával) rátették a kb. 1,2-1,5 m hosszú, fából készült pászítót, alánéztek, így ellenőrizték, hogy hol kell még a kőből lefaragni (,,Ha végigfeküdt rajta, jó volt.”).

Ezután lefektették, rátették 3 kockára (hogy ne kelljen nagyon lehajolni) és pijós­ sal (8. ábra 5-8.) folytatták a faragást (besimították). A pászítóval való ellenőrzést a további munkamozzanatoknál is gyakran elvégezték, ugyanúgy, mint a kőzettörmelék és a por leseprését.

Mivel itt-ott még ezután is maradhattak rajta görcsök, vagy szemcsék, dörzskővel (egy, a szívkőnél keményebb kvarcitdarabbal) végigsúrolták, úgy hogy a lap teljesen sima és egyenletes legyen. Ha nagy görcs maradt rajta, pijóssal még megvágták.

E munkamozzanatot a kör megrajzolása követte. Ezt fából, vagy vasból készült kőrzővel (cirkalommal) (9. ábra 13.) csinálták. Colstokkal beállították a kör sugarát, majd (többször próbálgatva) megkeresték a kör középpontját. Ott a kőrző hegyével egy kis lyukat csináltak és belehelyezték a hegyet. A jobb kezükkel a kőrző másik szárához odafogtak egy piros festékbe (ezt porfestékből vízzel egy dobozban keverték ki) mártott tollut (libatollat) és ezzel rajzolták meg a kört.

Ezután a megrajzolt kör mentén laposvésővel (8. ábra 11.) és kézikalapács-csal levágták a kő szélét, majd a faragást spiccszeggel és kézikalapács-csal folytatták, végül pijóssal fejezték be. Ezt a munkát vinkli (vagy derékszög) (9. ábra 16.) után kellett végezni.

A kő hátulját nem kellett megfaragni, mert ez a része a betonnal érintkezett (lásd alább).

A kockák (karók, karókövek, kárók) (1. ábra 2.) faragása és felragasztása a szín alatt, a fülkékben történt. Először a brigadéros az udvaron lévő kőhalomból gondosan kiválogatta (összeosztályozta) az egyforma minőségű (a bányában már nagyjából megfaragott, kb. 30×30 cm, 40X40 cm nagyságú) köveket. Az egyenletes őrlés és kopás érdekében vigyázni kellett arra, hogy a kiválogatott köveknek egyforma legyen a ke­ménysége és a lukacsossága. A lukacsosság szerint sűrű és ritka követ különböztettek meg. Az előbbiből aljkövet, az utóbbiból forgókövet készítettek. A brigadéros általá­ban már szemre meg tudta különböztetni a köveket, de súlyuk és hangjuk (ráütött pl. pijóssal) alapján következtetett a minőségre. A kis keménységű kő könnyebb volt és tompább hangot adott, mint a keményebb.

A kifaragott szívkövet a fülkében lévő, 80-90 cm magas, földbe rögzített akácfa, vagy tölgyfa tőkéhez kitámasztott nagy kődarabokból álló tőke (5. ábra) mellett helyez­ték el. A tőke jobb oldalán (,,Úgy esett kézre az embernek.”) állították fel úgy, hogy

9. ábra. A malomkófaragók eszközei (Hála József fényképfelvé1e/ei ala{Jján rajzolla: Pe111e/é11yi Ama/, 1992) 13.: kórző (vagy cirkalom), 14-15.: maszlik, 16.: vinkli (vagy derékszög), /7.: módli, 18.: srégmás

két oldalról 1-1 háromélű faékkel becsapolták (kitámasztották). Ha a fülke földje egye­netlen volt, esetleg alá tettek egy-két sifradarabot (kőzettörmeléket) is, hogy a szívkő egyenesen álljon.

A tőke mellett elhelyeztek (a készítendő malomkő átmérőjétől függően) 12-16 db kockának való követ.

A kocka faragása az őrlőfelület (az összeállítás után az őrlőlapot adó) sima lapjá­nak elkészítésével kezdődött. Ezután a vasból készített srégmás (9. ábra 18.) meghajlí­tott részét a szívkőhöz illesztették, az egyenes része mentén pedig piros festékbe már­tott tolluval megjelölték a készítendő és a szívkőre felpróbált kocka alakját. Először csak a két oldalát és a talpát (a szívkóhöz illeszkedő részét) jelölték meg. A srégmással való bejelölést minden egyes kockánál elvégezték. Ez biztosította a pontos illeszkedést, hogy a kockák pászoljanak egymáshoz. Az oldalakat vinkli után faragták: a durváját maszlival (9. ábra 15.) letörték, leütötték, a szélét laposvésővel végigvágták, majd spiccszeggel leszegelték, végül pijóssal simára faragták. A laposvésőt és a spiccszeget kézika­lapács-csal ütötték.

Ezt követte a kocka felső részének elkészítése. A követ ismét a szívkőre helyezték (Jelpróbálták), majd erre a célra (fából) készült (a különféle malomkövek különböző sugarai szerint) lyukakkal ellátott módli (9. ábra 17.) segítségével kijelölték a kő külső körívét. A szívkő közepén véstek egy kb. 10 cm mély lyukat, amelybe cementtel egy vascsapot rögzítettek. A módlin kiválasztották a malomkő sugarának megfelelő lyukat, ezt a vascsapra (mint egy tengelyre) illesztették, az eszköz felső részéhez fogták a piros festékbe mártott tollut és megjelölték a körívet. Ezt a felületet is vinkli után (a fentiek­ben leírt módon) faragták ki. Minden kockának egyforma magasnak kellett lennie, szélességük különböző méretű lehetett.

Ezután a kockák felragasztása következett, amelyet pléhtálban vízzel kikevert 500-as cementtel végeztek. A felragasztás előtt a kockákat leöntötték vízzel, hogy a száraz kő ne rántsa ki a cementből a nedvességet. Az első kockát a talpánál felragasztot­ták a szívkőre, s amíg a cement megkötött, megfaragták a következőt. A következő kockáknak mindig a bal oldalát és a talpát kenték be cementtel és így illesztették  az előző kockához, ill. a szívkőhöz. Egy-egy kocka felragasztásakor ellenőrizni kellett a pászítóval, hogy  azok  egy  síkban  vannak-e  (,,Hogy  nem  dől-e  a  kocka  hanyatt.”). A kockák a szívkőnél kb. 1 cm-el szélesebbek voltak, ezeket a részeket a vasalás után faragták le azokról.

Egy ember egy nap alatt 3 kockát tudott kifaragni és rögzíteni a szívkőhöz, így a felragasztással 4-5 nap alatt készültek el. Az utolsó kocka elhelyezése után 2-3 napig hagyták kötni a cementet.

Ezután a malomkő vasalása (10-12. ábra) következett, amelyet a szín alatt, vagy az udvaron a kovács végzett 2-3 ember segítségével. Ez 2, kb. 2 cm széles és kb. 0,5 cm vastag (régen összeszegecselt, az utóbbi évtizedekben összehegesztett), a kovács által készített vaskarikával történt. A malomkőfaragók piros festékkel megjelölték a karikák helyét. A kovács a műhelyből fogóval hozta ki a megtüzesített karikákat. Segítői ráfhú­zóval (10. ábra) rákapatták a kőre, miközben ő kalapács-csal körbeütögette azokat (11. ábra). Ezt követően kalapács-csal és karikahajtóval ütötték a karikákat addig, amíg a kijelölt helyre nem kerültek (12. ábra). Ha a malomkő őrlés közben elkopott, az első karikát levették róla és addig használhatták, amíg a kopás a második karikát el nem érte. Azt már nem lehetett levenni róla.

A vasalás után a szívkő közepén lévő lyukat mélyítették ki a megrendelő által megadott átmérő alapján. Először a kőrző külső szárához fogott, piros festékbe mártott tolluval megrajzolták a kört, majd spiccszeggel és kézikalapács-csal kivésték a lyukat. Ezután a mell elkészítése, vagyis a mellezés következett. A mell mélységét (3-6 cm) a megrendelő adta meg, amelyet a már kimélyített középső lyukban (collstok segítségével) mértek ki és piros festékkel jelölték meg. A faragást nulláról (vagyis a kocka talpától)  kezdték   meg  és  a  lyukban   lévő   jegyzésig (bejelölésig)  haladtak. E munkamozzanatot először spiccszeggel  és kézikalapács-csal, majd  pijóssal végezték.

Ezután a malomkő hűtését és az őrlemény  kifelé sodródását  elősegítő  réméseket (1. ábra 3.) faragták ki. Ilyeneket csak akkor vágtak a malomkőre, ha a megrendelők kérték. Nem minden esetben  kértek, volt  hogy ezeket  a malomban  a kőfaragók, vagy  a kőfaragáshoz is értő molnárok készítették el. Mindig a megrendelő szabta meg, hogy

10. ábra . A ráfhúzó (Fotó: Birinyi József, 1991)
11. ábra. A malomkő vasalása ráfhúzóval és kalapáccsal ( Rácz Gábor , 1973)
12. ábra. Vasalás kalapáccsal és karikahajtóval ( Rácz Gábor, 1973.)

hány (16- 21, ál talában 18-19) rémés legyen a kövön. A kő külső peremén először egy rémés helyét jelölték be, majd innen kiindulva, a körzővel többször próbálgatva a kerületet annyi szakaszra osztották, ahány rémés kellett a kőre. Ezután egy ívelt famódli segítségével, piros festékkel a kockákon megjelölték a rémések helyeit (ezek irányait az szabta meg, hogy a megrendelő jobbra forgó, vagy balra forgó malomkövet kért-e). A kb. 3 cm széles vájatokat pijóssal készítették el úgy, hogy a mélyítést a kocka talpánál

13.ábra. Kész malomkövek az üzemben, a baloldalin láthatók az egyensúlyozó dobozok (Takács Béla, 1967. 259.)
14.ábra. Sárospataki kővel elláttt kézimalom a komlóskai tájház bejárata e/611 ( Fotó: Hála Jó zsef, 1992. )

kezdték (itt volt  e  legmélyebb)  és a felső  reszen  fejezték  be (ott  kijött nullára).  A rémések egymás mellett lévő két kockát is keresztezhettek. Amikor a kő elkopott, a molnárok vágtak rá újabb réméseket.

A malomkőkészítés utolsó munkamozzanata a tetejezés volt, amit az udvaron, vagy a téli műhelyben végeztek. A kőnek az őrlőfelülettel ellentétes részére egy széles pléh­ kérget helyeztek és megtöltötték azt betonnal, ami a szívkő és a kockák faragatlan részeivel érintkezett. Ez adta meg a malomkő teljes (a megrendelő által megadott) vastagságát (30-40 cm). A középső lyukba is egy pléhkérget tettek, hogy a beton ne tömje be azt. A forgókóbe (a betonba), egymástól egyenlő távolságra 4 (fedőkkel ellátott, bádogból készült) egyensúlyozó dobozt (13. ábra) helyeztek, amelybe, ha valahol ütött, billegett, nem egyformán szaladt a kő, a molnárok súlyt (pl. ólmot) tettek, vagyis kiegyensúlyozták a malomkövet. A pléhkérgeket a tetejezést követő napon eltá­ volították a malomkőről. A külső pléhkéreg helyére egy 15-20 cm széles lemezből összeszegecselt, vagy összehegesztett széleskarikát (1. ábra 4.) tettek. Ez valamivel szélesebb volt, mint a betonból készített rész (,,Kicsit rákapott a kőre is.”). A kovács által (hidegen) szorosan a malomkőre illesztett széleskarika megakadályozta, hogy a beton elváljon a kőtől.

A malomkő minőségéért elsősorban az a malomkőfaragó volt a felelős, aki készí­ tette. Ezért minden kőre piros festékkel egy azonosító számot írtak, hogy reklamáció esetén a hibát elkövető személyt felelősségre lehessen vonni. A minőségért a brigadéros is felelősséggel tartozott. Faragás közben rendszeresen ellenőrizte a munkát és a kész malomkövet ő vette be (át) a malomkőfaragóktól.

A malomkőfaragók az utóbbi évtizedekben botkői kőből ásványőrlésre használt ún. öntött malomköveket is készítettek. Ezeknek szívkövük nem volt, hanem egy bádog formába helyezték a köveket és kiöntötték betonnal. Aforgókóbe ezeknél a malomkö­ veknél is tettek egyensúlyozó dobozokat.

A malomkőfaragók (részben az üzemben, részben otthon) malmocskákba (kézi­ malmokba) (14. ábra), ill. villanydarálókba való (20-40 cm átmérőjű és 10-15 cm vastag) köveket is faragtak.

 

A malomkövek szállítása a vasútállomásra

A malomköveket a vasút megépítése óta tehervonattal szállították el Sárospatak­ ról. A vasútállomásra ugyanazzal a szekérrel vitték, mint amelyikkel a bányából szállí­ tották a követ az üzembe. Az oldal nélküli szekéren hosszanti irányban 1-1 terhelő (gerenda) volt elhelyezve, erre tettek 1, vagy 2 malomkövet.

A malomkő felrakását 4-5 ember végezte (15. ábra). A szekér mellé egy kis (néhány erős deszkából készült) hidat tettek. Erre rágurították a követ, majd rádöntötték a közelebb lévő terhe/őre. Ezután csapófákkal szedték át a másik terhe/őre úgy, hogy a

15. ábra. Malomkő felrakása a szekérre (Rácz Gábor, 1973.)
16. ábra. Malomkő szállítása a vasútállomásra szekérrel (Rácz Gábor, 1973.)

súly egyenletesen osztódjék el. Negyvenkettes és annál kisebb malomkőből egy párat, nagyobbakból egyet tettek fel egyszerre a szekérre (16. ábra). Az utóbbiakból egy párat két fordulóval vittek ki a vasútállomásra. A lerakodás is csapófák segítségével történt.

 

A malomkövek értékesítése

A Láczay Szabó Károly idejében készült malomkövek iránt (amint ez a fentiekből is kiderült) Magyarországon és külföldön egyaránt nagy volt a kereslet. Különösen az Alföldre került belőlük sok (pl.1866-ban Nyíregyháza 25 szárazmalmából 11-ben sáros­ pataki „francia malomkö”-vekkel őröltek és a további 14-et is ilyenekkel tervezték felszerelni) , de az ország más területein lévő malmokban is nagy számban használták. Láczay Szabó nagy hangsúlyt helyezett a reklámra, számos országos és vidéki lapban megjelentette árjegyzékeit és hirdet éseit (3., 17.ábra).

A malomköveket nemcsak a készítés helyén lehetett megvásárolni, hanem az értékesítést nagyban segítették a hazai és külföldi lerakatok is. Pl. 1864-ben Peste n Vidats István gépgyárában, Budán pedig Blum János gőzmalomtulajdonosnál lehetett sárospataki „francia malomkö”-vet vásárolni (3. ábra).

A kövek Franciaország határáig és Morvaországba iseljutottak és Láczay Szabó Károlynak lerakatai voltak pl. Bécsben és Krakkóban is.

A  Sárospataki  Kovamalomkőgyár Egyle tnek 1869-ben  Pesten  Gubitz és Roth „uraknál ” volt lerakata (4. ábra). Az egylet Brzorád ]. Rezső vezetése idejében issok malomkövet adott el Magyarországon, többek között Budapesten (Geittner és Rausch), Aradon  (J.   Eckel  gépgyáros),  Szegeden  (Pálfy  testvérek  gépgyára), Temesváron

17. ábra. A Sárospataki Malomkőgyár Egylet árjegyzéke 1867-ből (Legujabb... árjegyzéke..., 1867)

(Grünbaum Lajos gépraktá ra) (18. ábra) és Nagyszebenben, valamint külföldön (Sta­ nislau, Milano).n

Az 1880-as években Budapesten Fehér Miklós ügynök árusított sárospataki „fran­cia malomkö”-veket (19. ábra). Az 1890-es években 200-300 malomkövet készítettek évente (korábban 400-500 darabot), amelyek 80 százalékát Magyarországon , 20 száza­ lékát pedig az osztrák tartományokban, Oroszországban, Németországban, Olaszor­ szágban, Svájcban, Szerbiában és Romániában értékesítették.

A két világháború közötti időszakban Magyarországon kívül pl. Bulgáriába, Len­gyelországba, Oroszországba és Németországba szállítottak Sárospatakról malomköve­ket.

Az államosítást követő évtizedekben a sárospataki malomkövek legnagyobb vásár­lói a nagy alföldi paprikamalmok (Szeged, Kalocsa) , valamint a herendi és a pécsi porcelángyárak és termelőszövetkezetek voltak. Bálint Sándor is azt írta, hogy a szegedi paprikamalomba főleg Sárospatakról (valamint Alsózsolcáról és Nagymuzsaly­ból) szállíto tták a malomköveketn.   A paprikamalmokban különösen beváltak a sáros­pataki kövek. Azt tartották, hogy: ,,A király-hegyi kő megpirítja a paprikát , kiszárítja, más lesz az íze, mint amit a fémhengerek között őrölnek.” A paprikamalmok képvi­ selői gyakran felkeresték a sárospataki üzemet és a malomkőbányászoknak ajándékba

18.ábra. A Sárospataki Malomkőgyár Egylet hirdetése a Vasárnapi Újságban 1875-ben (Vasárnapi Ojság, 1875. 271.)
19. ábra. Fehér Miklós ügynök hirdetése a Vasárnapi Újságban 1883-ban (Vasárnapi Újság, 1883. 66.)

adott pirospaprikával fejezték ki megelégedésüket. A malomköveket a termelőszövet­ kezetekben állati eledelek (pl. kukorica, árpa) őrlésére használták fel, ugyanúgy, mint pl. a nagytétényi disznóhizlaldában is. Ebben az időszakban a kereslet visszaesése következtében az export lecsökkent, csupán Csehszlovákiába, Bulgáriába és a Német Demokratikus Köztársaságba szállítottak malomköveket.

A malmocskákba való köveket helyben és a környékbeli településeken értékesítet­ ték (14. ábra).

A jelenleg gyártott bélésköveket (5. ábra) elsősorban a budapesti Épületkerámia­ ipari Vállalatnál és hasonló gyárakban használják fel ásványi anyagokat őrlő dobmal­ mok bélelésére.

 

Összefoglalás

A sárospataki malomkőkészítésre vonatkozó legrégebbi adatokat a XV. századból ismerjük. A híres malomkőfaragó központban a város határában nagy mennyiségben előforduló, kiváló minőségű kvarcitból, a XIX. század közepéig a Megyer-hegyen lévő bányában egy darabból faragott malomköveket készítettek. A helyi malomkőiparban régi idfü ót:t vezető szerepet játszó Láczay Szabó család egyik tagja, Láczay Szabó Károly a -:IX. század közepén az előbb említettnél is jobb minőségű kvarcitváltozato­ kat fedezett fel és (feltehetően az 1858-ban Fonyon megalapított első ilyen magyaror­ szági üzem példájából is· indíttatást kapva) ezekből 1859-ben (Botkő) és 1864-ben (Király-hegy) megkezdte a több darabból összeállított ún. ,,francia malomkö”-vek gyár­ tását, amelyek készítése céljából hamarosan egy üzemet is létesített.

E készítményeivel Magyarországon és külföldön egyaránt nagy sikereket aratott és eredményesen vette fel a versenyt a világpiacon akkor egyeduralkodó franciaországi (La Ferté stb.) malomkőkészítő központokkal. A Sárospatakon gyártott, vízi-, szél-, száraz- és gőzmalmokban búza, rozs, kukorica, ásványi anyagok stb. őrlésére egyaránt használható „francia malomkő” a kezdetben Láczay Szabó Károly, majd a Brzorád (Brozorád) család tagjai által irányított Sárospataki Kovamalomkőgyár Egylet nevű részvénytársaság megalapítása (1869) után is kelendő árucikk volt a magyarországi és az európai piacon. Az üzemben az államosítás (1949-1950) után elsősorban a magyaror­ szági paprikamalmok részére készítettek „francia malomkö”-veket, legutoljára 1979- ben. Jelenleg kerámiaipari gyárakban alkalmazott, ásványi anyagokat őrlő dobmal­ mokba való bélésköveket faragnak.

Láczay Szabó Károly üzemében kezdetben francia munkásokat is alkalmazott, később helybeliek készítették a malomköveket. A kő kitermelése és a malomkövek faragása, ill. összeállítása a legutóbbi időszakig kézi erővel és eszközökkel, hagyomá­ nyos technikával folyt. 1979-ig a bányában fejtett követ két ló által vontatott szekérrel szállították az üzembe és ugyanazzal az eszközzel vitték a kész malomköveket a vasút­ állomásra is.

 

ADATKÖZLŐK

Király Sándor (1920), Pásztor Gyula (1927).

 

DER „FRANZÖSISCHE MÜHLSTEIN” VON SÁROSPATAK

 

Angaben über die Fertigung von Mühlsteinen in Sárospatak sind uns schon aus dem 15. Jahrhundert bekannt. ln diesem für die Fertigung von Mühlsteinen so bekann­ ten Zentrum wurden aus dem unweit der Stadt vorkommenden, ausgezeichneten Quar­ zit bis hin zur Mitte des 19. Jahrhunderts in dem Steinbruch auf dem Megyer-Berg Mühlsteine in einem Stück geschnitten. Károly Láczay Szabó, ein Glied der Familie Láczay Szabó, die schon seit langen jahren in der dortigen Mühlsteinfertigung eine führende Rolle einnahm, entdeckte Mitte des vergangenen Jahrhunderts Quarzite, deren Qualitat höher lagen als die der schon erwahnten. lm Jahre 1858 hatte man in Fony <len ersten derartigen Betrieb in Ungarn gegründet, und angeregt durch dies Beispiel, machte sich Károly Láczay Szabó ím Jahre 1859 in Botkő und 1864 in Király­ hegy daran, aus diesem Stein sog, ,,französische Mühlsteine”, das heisst, aus meheeren Teilen zusammengesetzte Steine, anzufertigen. Zu diesem Zweck gründete er einen Betrieb.

Mit seinen Produkten erntete er sowohl in Ungarn als auch im Ausland grossen Erfolg und konnte voller Hoffnung in Wettbewerb zu den Mühlsteinzentren in Frank­ reich (La Ferté usw.) treten, die bis dahin <len Weltmarkt beherrschten. Die in Sáros­ patak hergestellten „französischen Mühlstein” konnten in Wasser-, Wind-, Trocken­ und  Dampfmühlen  gleibbermassen zur Zerkleinerung· von Weizen,  Roggen, Mais,

Mineralien usw. eingesetzt werden. So zahlten sie auf dem ungarischen wie auch auf dem europaischen Markt zu begehrten Warenartikeln <les im Anfang von der Familie

<les Károly Láczay Szabó, und dann von der Familie Brzorád (Brozorád) geleiteten Betriebes, selbst dann noch, als dieser 1869 in eine Aktiengesellschaft unter dem Na­ men Kieselmühlsteinfabrik-Vereinigung Sárospatak umgewandelt worden war. Nach der Verstaatlichung dieses Betriebes 1949-50 wurden hier vor allem für die ungarischen Paprikamühlen die „franczösischen Mühlsteine” hergestellt, zuletzt 1979. Jetzt werden hier Mühlsteine für Trommelmühlen hergestellt, die man vor allem in der Keramikin­ dustrie zur Zerkleinerung von Mineralien einsetzt.

ln dem Betrieb von Károly Láczay Szabó waren anfangs auch französische Arbeiter angestellt, spater ferigten dann ortsansassige Arbeiter die Mühlsteine. Der Steinabbau und das Schneiden der Mühlsteine bzw. ihr Zusammensetzen erfolgten bis in die letzte Zeit mit manueller Kraft und Geraten nach herkömmlichen Techniken. Bis 1979 wur­ den die im Bruch gewonnenen Steine noch von zwei Pferden auf einem Wagen inden Betrieb transportiert. Und auch die fertigen Mühlsteine brachte man dann auf die gleiche Weise zum Verladen an die Bahnstation.

ln seiner Arbeit stellt der Verfasser zuerst den „französischen Mühlstein” und dann die Geschichte seiner Herstellung in Ungarn vor. Dananch berichtet er über die Ar­ beiter indem Betrieb von Sárospatak, er geht auf <len Steinbruch, die Fertigung von Mühlsteinen und ihre Vermarktung ein. Hierzu wurden Fachliteratur und eigene Da­ tensammlungen an Ort und Stelle genutzt.

József Hála

 

Forrás: http://epa.oszk.hu/02000/02030/00025/pdf/HOM_Evkonyv_30-31_1_485-511.pdf